Debra 24 | társ- és haszonállataink jóllétéért

Viszonylag gyakran előfordul, hogy az állatorvos által (vagy általunk/megkérdezett ismerős által!) valószínűsített bántalomra kezeljük az állatot, miközben a hasonló tünetekkel járó megbetegedések nem lettek kizárva és/vagy a diagnózis (esetleg tipp) megfelelő vizsgálatokkal nem lett megerősítve.

A hasonló tünetekkel járó megbetegedések elkülönítése nem egyszerű feladat. A differenciáldiagnózist ezért különféle tünettáblázatok segíthetik a napi gyakorlatban. Szemléltető példaként tyúkok légúti betegségeinek tünettáblázatát tekintheted meg Nagy Tyúkpara Határozónk első részében. A táblázat tanulsága, hogy minél több adatot szolgáltat a gazda, annál pontosabb lehet a diagnózis.

Megfelelő mennyiségű adat hiányában sajnos csak találgatni lehet. Állattartóként azt is meg kell tanulnunk, milyen részletekre, előzményekre figyeljünk, mi az, ami az állatorvos számára fontos lehet.

Soha, de soha ne titkoljunk el olyan körülményt az állatorvos elől, amely befolyásolhatja a diagnózist, akkor sem, ha sejtjük, hogy hibát követtünk el (pl. felpuffadt konzervet adtunk a tyúkoknak, vagy leejtettük a hörcsögöt). Az esetleges fejmosást túl fogjuk élni, de az állataink kevésbé lesznek szerencsések, ha az állatorvos rossz nyomon indul el.

A tünetek, adatok alapján felállított diagnózis rendkívüli mértékben függ attól is, hogy a diagnózis felállítója milyen széles perspektívából látja a problémát. Magyarul, hogy az információk alapján egy-két betegség jut az eszébe (mert eleddig csak azokról szerzett ismereteket, tapasztalatot); vagy tudja, hogy a vizsgált állatfaj, vagy a kérdéses szervrendszer esetében akár még három további eshetőség is szóba jöhet - és azt is tudja, milyen logikával, milyen további megfigyelések alapján és milyen további vizsgálatokkal szűkítse le ezen lehetőségeket.

Az állatorvosi gyakorlatban a legvalószínűbb okra történő kezelésnek (mely nem azonos a laikus tippelgetéssel) megvan a létjogosultsága és praktikuma. Első körben ugyanis nem feltétlenül cél az, hogy minden kétséget kizáróan bizonyítást nyerjen, hogy az észlelt tünetek hátterében pontosan milyen kórok áll. A felmerült egészségügyi problémára viszont záros határidőn (és az állattartó véges költségkeretén) belül reagálni kell, hogy az állat ne, vagy legalábbis kevésbé szenvedjen. A speciális műszereket, laboratórium bevonását igénylő vizsgálatok időigényesek és költségesek lehetnek.

Egy beteg, bántalomtól szenvedő állat esetében az idő mindig kritikus tényező. Többek között ezért sem szabad baj esetén napokat várni az állatorvos felkeresésével. Még mindig sokan remélik, de nem, az ügyeletes állatorvos sem varázsló.

A végső diagnózis felállítását olykor éppen az segíti elő, hogy az állat nem, vagy nem jól reagál arra a kezdeti kezelésre, melyet a legvalószínűbb kórok alapján írt elő az állatorvos. Ilyenkor nem az a megoldás, hogy puffogunk az ismerőseinknek és rögtön második, harmadik állatorvoshoz rohanunk, aki majd „ért hozzá”. Ha az alkalmazott kezdeti kezelés eredménytelennek tűnik, saját állatorvosunkkal beszéljük ezt meg először és folytassuk együtt a nyomozást. Szükség esetén természetesen vegyünk igénybe külső technikai, vagy szakmai segítséget.

Bizonyára mindenki látott már olyan krimit, melyben számos jel mutat egy gyanúsítottra, egy ponton mégis kiderül, hogy nem lehetett ő az elkövető. A nyomozók ilyenkor más irányba indulnak el - nem pedig az ügyet veszik el tőlük! Mindenesetre, ahogyan egy jó nyomozó nem restell külső szaksegítséget igénybe venni, ha több adatra van szüksége, vagy ha elakad az üggyel, ugyanez egy állatorvostól is joggal elvárható.

Amikor a szemcsepp nem segít. | Fotó: Songy Knox

Ez részint az a) ponttal, azaz a hibás, vagy pontatlan diagnózissal is átfedésben áll.

Ide tartoznak azok az esetek, amikor egymásra rétegződő betegségekkel van dolgunk és a látható, vagy a látványosabb tünetek elfedik az elsődleges problémát. Kizárólag a másodlagos problémát (pl másodlagos fertőzést) kezelgetni a kiváltó ok kezelése nélkül körülbelül annyira hatékony, mint a képen látható tevékenység.

Példa:
Kutya visszatérő külsőfül gyulladásának hiábavaló kezelése fülcseppel, miközben a középfül gyulladása, mint a fertőzés góca, nincs kezelve.

Az esetek másik nagy csoportját adja az, amikor tartáshiba (pl. zsúfoltság, rendetlenség, rossz szellőzés, elégtelen higiénia), vagy takarmányozási hiba (pl. mennyiségi, minőségi problémák, rossz takarmányösszetétel) okozta megbetegedést próbálunk gyógyszerekkel orvosolni. Ne sértődjünk meg és ne beszéljünk mellé, ha betegség gyanúja esetén az állatorvos (vagy a tapasztaltabb gazdatárs) a tartási körülmények felől érdeklődik, mivel a gyógykezeléssel párhuzamosan gyakran az állattartási technológiát is javítani szükséges.

Fertőző betegségek gyanúja esetén visszatérő problémákhoz, súlyos esetekben járványokhoz vezet továbbá az, ha a fertőzés elsődleges forrását nem ismerjük fel és a fertőzés terjedését nem szüntetjük meg. Példák (a lista nem teljes):

• Elégtelen higiénia, takarítatlanság, rendszeres fertőtlenítés hiánya.
• Ivóvíznek nem minősülő víz itatása. Retkes, nyálkás itatók.
• Lomok tárolása az állat életterében.
• Érintkezés betegségeket terjesztő rágcsálókkal, vadon élő állatokkal és azok ürülékével.
• Elkülönítési lehetőség (megfigyelési karantén, ispotály) hiánya.
• Védőoltások hiánya.

Tiszta udvar, rendes ház? | Fotó: Belle Connor

Ezzel az eshetőséggel akkor kell számolnunk, ha a gyógykezelés célja az állat szervezetében, vagy testfelületén élő, az állatnak bántalmat okozó valamely egyéb élőlény szapododásának gátlása, vagy elpusztítása. Ez a célkeresztben lévő, nem kívánatos élőlény lehet valamilyen patogén mikroorganizmus (pl. baktérium, gomba), belső élősködő (pl. fonalféreg), vagy külső élősködő (pl. bolha).

Ezen élőlények közös tulajdonsága, hogy rövid időn belül hihetetlen mennyiségben tudnak felszaporodni és egyetlen év alatt nemzedékeik sokasága válthatja egymást. Ezeknél a fajoknál a természetes szelekció sokkal gyorsabban megy végbe, mint például egy emlősfaj esetében. Biztosan láttunk már olyan katasztrófafilmet, amelyben egy globális járvány után égre-földre keresik azt az embert, aki vele születetten immunis az adott betegségre és reményt adhat az ember, mint faj túlélésére. Egy baktérium közösség számára egy antibiotikus kezelés jelenti a katasztrófát, azonban a közösség fennmaradásához nem szükségesek tudósbaktériumok és ici-pici szuperlaboratóriumok. A természetes immunitással rendelkező túlélők egyszerűen csak tovább szaporodnak és néhány nemzedékkel később, az újra virágzó baktériumtársadalom egyedei már tömegesen fittyet hánynak a korábban még rettegett antibiotikumra - hiszen legtöbben a természetes immunitással rendelkező, túlélő ősök leszármazottai. Így lesz hatástalan az a szer, ami néhány éve még működött ellenük. Így alakul ki ijesztő gyorsasággal a rezisztencia.

Baktériumok hatóanyagérzékenységének vizsgálatába pillanthatunk be a következő rövid videóban. A csészealjban baktériumpopuláció éldegél egy táptalajon, mígnem különböző antibakteriális hatóanyagmintákkal átitatott papírkorongokat helyezünk közéjük. Jól látható, hogy míg egyes hatóanyagok környezete gyorsan kiürül, azaz ezek jelenlétében a baktériumok nem képesek szaporodni, más mintakorongok mintha ott sem lennének, nem különösebben zavarják a baktériumokat. Utóbbi gyógyszerhatóanyagok tehát teljességgel hatástalanok lennének egy beteg állat kezelésére, hiszen a kísérletben vizsgálat baktérium – eredendően, vagy szerzett módon - rezisztens rájuk.

Mint a bevezető bekezdésben említettük, rezisztencia kialakítására nemcsak baktériumok képesek, hanem pl. a belső élősködők is. Az előzetes vizsgálatokat (pl. féregpete számlálás) nélkülöző, széles spektrumú szerrel végzett, teljes állományra kiterjedő, gyakori féreghajtás – különösen, ha legelő túlhasználattal, rossz istállóhigiénával párosul - nemcsak rossz hatásfokú, de ugyanúgy megágyaz a rezisztencia gyors kialakulásának, mint a rutinszerű antibiotikum használat.

Visszatérve a baktériumokra, velük sajnos más problémáink is vannak. Ezek a parányi lények az antibiotikum rezisztenciát ugyanis nemcsak utódaikra örökíthetik át, hanem más törzsekbe való baktériumoknak is átadhatják (a baktériumok eme különleges, tudásmegosztó képessége az ún. horizontális géntranszfer). Ha tehát egy tyúkot megbetegítő baktérium kitanul egy hatóanyagot, e tudását átadhatja pl. egy kutyát, vagy akár egy embert megbetegítő baktériumnak is! Tudtunkon kívül akár mi is lehetünk ilyen kiművelt, antibiotikum rezisztens baktériumok hordozói, akkor is, ha nem szokásunk minden kis meghűlésre tablettákért nyúlni.

FELADAT: Próbáljunk leírni olyan szituációkat, melynek során két különböző faj (pl. házityúk, ember) baktériumai találkozhatnak egymással.

A nyers húsnak mindenképpen legyen külön vágódeszkája, hogy a hús felületéről származó baktériumok ne juthassanak át hőkezelésben nem részesülő élelmiszerekre (pl. egy szendvics, vagy egy saláta hozzávalóira)! Nyers húsos kezünkkel ne nyúljunk az arcunkhoz és ne fogdossuk össze húsos kézzel a fél konyhát!

Az állatgyógyászat és a humán gyógyászat sok esetben ugyanazt az antibakteriális hatóanyagot, hatóanyagcsoportot használja! Az antibiotikumok állattenyésztésben történő, túlzott és helytelen használata következtében kialakuló antimikrobiális rezisztencia ezért hatalmas fenyegetéssé vált az emberek egészségére nézve is. Nem tudjuk megakadályozni, hogy állatok és emberek baktériumai találkozzanak egymással és „konzultáljanak” a kitanult hatóanyagokról, de az állatgyógyászat és a humán gyógyászat gyógyszereit - amennyire lehet – azért különválaszthatjuk. A rezisztencia gyors terjedése és átadása miatt az utóbbi években ezért is korlátoztak, vagy tiltottak le számos antimikrobiális hatóanyagot az európai állatgyógyászatban, hogy megőrizzék azokat kizárólagosan az emberek jövőbeli gyógykezelésére és az állatgyógyászat felől érkező antibiotikum rezisztencia kialakulásának lassítására. A korlátozások elsősorban a haszonállatok gyógykezelését érintik, hiszen a nyers tej, hús, tojás a rezisztens baktériumok egyik legfontosabb vivőanyaga.

A horizontális géntranszfer mellett más problémát is okoz a baktériumok rendkívüli alkalmazkodóképessége. Ha ugyanis egy baktérium alkalmazkodik egy adott antibiotikumhoz, más, többnyire rokon antibiotikumokkal szemben is megnőhet a rezisztenciája (ezt nevezzük keresztrezisztenciának).

A rezisztencia, keresztrezisztencia és a horizontális géntranszfer képessége miatt az új hatóanyagok kifejlesztése már most alig tud lépést tartani a baktériumok gyors evolúciójával. A jelenleg használatban lévő antibiotikumok túlnyomó többségét még a múlt század közepén (1940-1960) fedezték fel, vagy származéka az akkor megismert antibiotikumoknak! Az antibiotikumok felelőtlen, indokolatlan alkalmazása oda vezethet, hogy a korábban közönségesnek számító bakteriális eredetű megbetegedésekre, felülfertőződésekre nem lesz megfelelő gyógyszerünk és számos, jelenleg rutin eljárásnak számító műtétnek jelentősen megnő a kockázata.

Az EFSA 2016-os jelentése szerint, ha a jelenlegi tendencia folytatódik, 2050-re az antimikrobiális rezisztencia több halálos áldozatot követelhet, mint a rák.
A Világbank 2017. márciusi jelentésében felhívta a figyelmet arra, hogy a rezisztens fertőzések 2050-re globális szinten olyan gazdasági károkat okozhatnak, amelyek mértéke vetekszik majd a 2008-as pénzügyi válság következményeivel.

Tegyük meg ezért, ami gazdaként rajtunk múlik:

• Megfelelő tartási körülmények biztosításával, jó higiéniai gyakorlattal előzzük meg a bakteriális eredetű megbetegedéseket. Ez a lehető leghatékonyabb (és egyben leggazdaságosabb) módszer az antibiotikum rezisztencia elleni küzdelemben.
• Megelőzésre, ill. ötletszerűen, diagnózis nélkül soha ne adjunk antibiotikumot, azaz antibiotikumot csak indokolt esetben, állatorvosi utasításra adjunk.
• Amennyiben szükséges a kezelés, megfelelő ideig, megfelelő dózisban, kúraszerűen adjunk célnak megfelelő antibiotikumot.
• Mindig tartsuk be az előírt élelmezésügyi várakozási időt.
• Az élelmezésügyi várakozási idő alatt tojt, antibiotikum hatóanyag maradványt tartalmazó tojásokat, valamint az élelmezésügyi várakozási idő lefejt tejet ne etessük vissza ill. ne etessük fel más állattal sem! (Számos baktériumfajt szoktatnánk hozzá így a hatóanyaghoz!!)
• Nyersetetésnél fordítsunk nagyobb figyelmet a hús eredetére, a feldolgozás-előkészítés és az etetés higiéniájára és vegyük számításba, hogy állatunk a nyershús fogyasztás révén antibiotikum rezisztens baktériumok hordozója és ürítője lehet.

„Van valamilyen ismert gyógyszerérzékenysége?” Mindennapos kérdés ez a humán betegellátásban. A gyógyszerérzékenység azonban nem csak emberi sajátosság.

Az állatgyógyászati készítmények engedélyezését minden esetben farmakológiai és toxikológiai vizsgálatok előzik meg, melyek célja a készítmény hatásosságának és biztonságának igazolása. Ezen kísérletek során azonban egy adott faj képviseletében is csak korlátozott számú és fajtájú állatot van mód vizsgálni. (A kutyákat jellemzően pl. a beagle képviseli ezekben a kutatásokban.) Emiatt azok a túlérzékenységi reakciók, amelyek a fajon belül csak bizonyos fajták egyedein, vagy speciális körülmények (egyedi érzékenység) miatt jelentkeznek, olykor csak akkor kerülnek felismerésre, amikor a készítményeket már napi szinten alkalmazzák a gyakorlatban.

Mik ezek a tünetek?

Átmeneti bőrérzékenység (fokozott viszketegség, vakarózás) és magatartásváltozás (passzivitás, nyüszögés) imidaklopridot és permetrint tartalmazó, kutyákra törzskönyvezett, élősködőirtó szer alkalmazását követően. A 10000 állatból kevesebb, mint egynél jelentkező tünetekre a készítmény használati utasítása is felhívja a figyelmet, tehát ez a készítmény egy ismert, lehetséges mellékhatása.

Az észlelhető tünetek nagymértékben függenek attól, hogy milyen hatóanyag, milyen alkalmazási módon keresztül és pontosan hol okozott problémát a túlérzékeny állat szervezetében. A gyógyszeres kezelést kísérő nem kívánatos (adverz) hatások így az enyhe gyomor-bélrendszeri panaszoktól (hasmenés) az életveszélyes tünetegyüttesig (pl. légzési nehézségek, tachycardia) terjedhetnek. A kezelt állat a helyes gyógyszeradagolás ellenére mutathatja pl. a túladagolás ijesztő tüneteit, vagy az immunrendszer túlzott reakciókészsége miatt allergiás válaszreakciókat tapasztalhatunk. A túlérzékenységre utaló tünetek jelentkezhetnek a gyógyszer beadását követő néhány órán belül, más esetekben viszont csak hosszabb idő elteltével tűnik fel a gazdának, hogy baj van. Ha tehát az állat akár közvetlenül a gyógyszeres kezelés megkezdése után, akár később, a kezelés időtartama alatt, vagy a kezelést követő napokban meglepő módon viselkedik, vagy olyan tüneteket produkál, melyek a kezelt betegségével nincsenek összefüggésben, gyanakodjunk túlérzékenységre. Vegyük elő a gyógyszer tájékoztatóját (amit ugye nem dobtunk ki), mert útmutatást tartalmazhat a további teendőkkel kapcsolatban.

Példák a látható tünetekre:
Bármilyen viselkedésbeli változás: pl. hiperaktivitás, vagy éppen szokatlanul sok fekvés, kedvetlenség, zavarodottság. Gyakori öntisztogatás, nyalogatás, szőr rágása, tépése. Nyálzás, öklendezés, hányás, hasmenés. Bőrpír, kiütések, vakarózás. Orrviszketés, tüsszögés, orrfolyás. Kipirosodott, bedagadt szemek. Duzzadt ajkak. Rendellenes színű nyálkahártyák (sápadt, kékes, vagy éppen sárgás). Étvágytalanság, nyelési nehézségek. Légzési nehézségek. Reszketés. Szédülés, egyensúlyvesztés. Mozgászavar, járásképtelenség, erőtlen végtagok. Eszméletvesztés.

Példák gyógyszerérzékenységre az állatgyógyászatból:

• túlérzékenység olyan antibiotikumokra, melyet az adott állatfaj legtöbb egyede jól tolerál (pl. penicillin, cefalosporin, szulfonamid),
• túlérzékenység olyan parazita ellenes készítményekre, melyet az adott állatfaj legtöbb egyede jól tolerál (pl. ivermektin, fipronil).

Ha olyan állatgyógyászati készítménnyel kezeltük az állatot, amely az adott fajra egyébként sincs törzskönyvezve, az nem gyógyszer túlérzékenységi probléma. A nem célállat fajon történő gyógyszeralkalmazást a cikksorozat 2. részének b) pontjában tárgyaljuk.

Az adverz gyógyszerreakció hátterében a gyógyszeres kezelést megelőzően már fennálló, fel nem ismert, vagy figyelmen kívül hagyott szív- és érrendszeri betegség, vesebetegség, májbetegség is állhat. Lásd majd a 2. rész e) pontját a helytelen dózisról (relatív túladagolás).

Sárgaság, vér autoagglutináció. 8 éves, ivartalanított hím cocker spániel esete. Bakteriális bőrfertőzés kezelésére szedett, cefalexin hatóanyagú antibiotikum kiváltotta, haptén típusú AIHA (autoimmun hemolitikus anaemia). A gyógyszer megvonása után szerencsésen felépült állatnak a jövőben kerülnie kell a cefalosporinokat.

Mit tegyünk, ha adverz gyógyszerreakció gyanúja merül fel?

Mindenképpen keressük fel az állatorvost! Önmagában a kezelés önkényes megszakítása, a gyógyszer elhagyása nem megoldás. Az adverz mellékhatást, túlérzékenységi reakciót ugyanis sok esetben azonnal kezelni kell, továbbá szükségessé válhat a gyógyszernek (és metabolitjainak) az állat szervezetéből történő eltávolítása is. A túlérzékenységnek az állat szervezetében rejlő okát lehetőleg meg kell találni, közben az eredetileg kezelni szándékozott betegségre is más gyógymódot kell keresni. Megannyi, gyakran sürgős teendő van, melyet sem a múló idő, sem az ölbe tett kézzel üldögélés, sem a házipatika, sem a Facebookon panaszkodás nem old meg.

Ha már panasz. Gazdaként is fontos tudnunk, hogy Európa más országaihoz hasonlóan hazánkban is működik állatgyógyászati pharmacovigilance (mellékhatásfigyelő) rendszer. Ha a felügyeletünk alatt álló, kezelt állat gyógyszer túlérzékenységre utaló tüneteket mutat, mindenképpen tegyünk bejelentést (állatorvosunk tud ebben segíteni). Nagyon hasznosak az ilyen típusú visszajelzések, ezek alapján ugyanis az illetékes hatóság folyamatosan értékelheti az adott készítmény alkalmazásának előnyeit annak kockázataival szemben; felülvizsgálatokat rendelhet el, előírhatja a használati utasítás szövegének módosítását, adott esetben korlátozhatja, vagy tilthatja a készítmény felhasználását egyes fajták, vagy fajok, bizonyos életkor, körülmények stb. esetében. Leginkább tehát hivatalos bejelentéssel tehetünk a legtöbbet azért, hogy más, hasonló cipőben járó gazdák mentesüljenek a kellemetlen élményektől.

A mellékhatásbejelentésről részletesen: Mellékhatások pharmacovigilance esetek bejelentése.

A csökkent hatékonyság okozta problémáktól és veszélyektől kezdve a váratlan mellékhatásokon át a súlyos mérgezésig terjedhednek azok a következmények, melyek tönkrement vagy tönkretett gyógyszer felhasználására vezethetők vissza. Az Olvasó úgy véli, ilyen biztosan nem történhet meg vele?

Sajnos téved.

Lássuk sorjában az ide sorolható szituációkat 6 pontban!

1.) A készítmény szavatossága lejárt.

Gyógyszerek esetében a lejárati idő stabilitási vizsgálatokkal alátámasztott garancia arra, hogy a feltüntetett időpontig az előírt tárolási feltételek mellett, bontatlan csomagolásban a gyógyszerhatóanyag csökkenés mértéke nem haladja meg az 5%-ot. A felhasználhatóság ideje mindig a megadott hónap utolsó napjára vonatkozik.

A barnuló banán adta az ötletet ehhez a lejárati időn túl látványosan megfoltosodó gyógyszercsomagoláshoz. | Fotó: Kuen Chang and Jin Ko (IDEO)

Milyen problémákat okozhat a lejárt gyógyszer?
Legfőképpen kevésbé hatásos, azaz úgy működik, mintha a szükségesnél kisebb adagot adnánk az állatnak. Szívbeteg, cukorbeteg állatoknál ez életveszélyes lehet, vakcinák esetén kérdésessé válik az állat(állomány) védettsége, kemoterápiás szereknél (pl. lejárt szavatosságú antibiotikum) a rossz hatékonyság mellett pedig megágyaz a rezisztencia kialakulásának is. Lejárt probiotikumhoz se fűzzünk nagy reményeket.

A teljes képhez hozzátartozik, hogy egyes (bontatlan, helyesen tárolt és tablettázott) gyógyszerek esetenként a lejárati időn túl is használhatók maradnak. Elegendő adat, vizsgálat és garanciák hiányában azonban egyelőre még a humán gyógyászatban sincs hivatalos útmutató arra nézve, pontosan melyek ezek a készítmények és a lejárati időn túl meddig és milyen feltételek mellett használhatók fel. Ne hazardírozzunk lejárt készítményekkel, veszélyes, de immorális is, hiszen a következményeket nem mi viseljük, hanem a kezelt állat.

Számos olyan esettel is találkozhatunk, amikor a készítményen feltüntetett szavatossági idő még nem járt le, a gyógyszerrel mégis problémák vannak:

2.) A gyógyszer a helytelen tárolás miatt elveszítette a hatékonyságát.

A készítményeken feltüntetett lejárati idő csak a bontatlan gyógyszerekre vonatkozik és csak akkor érvényes, ha az előírt tárolási körülményeket maradéktalanul betartottuk. A közvetlen napfénynek, melegnek, nedvességnek vagy fagypont alatti hőmérsékletnek kitett gyógyszerek molekuláris összetétele, ezáltal terápiás hatékonysága is megváltozhat (akkor is, ha a gyógyszert fel sem bontottuk!).
Felbontás után pedig már elveszíti érvényességét az eredetileg feltüntetett lejárati idő. A felbontott, majd sokáig rakosgatott folyékony gyógyszerformák különösen veszélyesek lehetnek, ilyenek például a szemcseppek és azok az oldatok, ahol a hatékonyság megőrzése mellett fontos szempont a baktérium- és gombamentesség, azaz a sterilitás fenntartása is. Szintén gyorsan veszíthetnek hatásosságukból a megtört (fél) tabletták és azok a gyógyszeroldatok, amelyeket elvileg közvetlenül felhasználás előtt kell(ene) elkészíteni.

3.) Előfordul, hogy a készítmény szavatossága csak látszólag nem járt le.

Hogyan kerülhetünk ilyen helyzetbe?
Például a lejárt gyógyszert átcsomagolták, vagy újracímkézték! Vagy egy régebbi gyógyszer maradékát (pl. megmaradt 2 db tabletta) mi magunk csomagoltuk össze helytakarékosságból egy későbbi lejáratú termékkel.

FELADAT: A nem megfelelő módon és nem megfelelő ideig történő gyógyszertároláson túl milyen egyéb okok vezethetnek egy állatgyógyászati készítmény tönkremeneteléhez, hatékonyságának csökkenéséhez, illetve a mellékhatások kockázatának növekedéséhez?

Immár csak vázlatosan, de tekintsük át a maradék 3 szituációt, mely egy állatgyógyászati készítmény tönkremeneteléhez vezethet:

4.) A készítmény a gyártás során nem szándékosan szennyeződött.

Példa: 2018-ban méhek pusztulásához vezetett a nekik szánt gyógyszerbe került rovarirtó hatóanyag.

5.) A készítményt az előállítás során szándékosan szennyezték, hígították, vagy hamisították.

Példa: Jól ismert, élősködőirtó készítmény hamisítványa bukkant fel 2017-ben a keleti országrész megyéiben.

6.) A készítményt tönkretettük, mielőtt az állatot kezeltük volna.

Leggyakrabban az ivóvízbe, vagy a takarmányba keverhető formák esetén fordul elő, hogy jóakaratból (pl. ízesítésből, vagy hatásfokozási célzattal) a gyógyszer hatásosságát sajnálatos módon csökkentő készítményeket, kiegészítőket is keverünk a gyógyszer mellé. A használati utasításban általában külön kitérnek rá, hogy az adott készítmény keverhető-e más állatgyógyászati készítményekkel, ezért e témáról még bővebben is szót ejtünk a 2. rész f) pontjában, ahol a hatóanyag kölcsönhatásokkal foglalkozunk. Nemcsak gyógyszermixelés vezethet azonban problémához, ártalmatlannak tűnő gyógynövényteával, gyümölcslével, vagy almaecettel is tönkretehetünk egy adott gyógyszert.

Szintén ebbe a kategóriába tartozik egyes szilárd formájú, osztóvonallal nem rendelkező gyógyszerek (tabletták, drazsék, kapszulák) felezése, törése, melynek következtében e gyógyszerek hatóanyaga a tápcsatorna nem megfelelő szakaszán szabadul fel.

Ez a szituáció bosszantó, komikus és veszélyes is egyben.

A beteg, vagy kezelendő állatok azonosítása és későbbi azonosíthatósága kulcsfontosságú az eredményesség szempontjából. Gondoljunk csak egy azonos fajtájú, küllemre is hasonló megjelenésű egyedekből álló nyájra. A tévedés lehetőségét tovább növeli, ha az állatok gyógykezelésével potenciálisan több ember is foglalkozhat, tehát pl. a gyógyszert a későbbiekben beadó személy eredetileg nincs is jelen az állatok vizsgálatakor. Kockázatforrás az is, ha egyidejűleg többféle problémával is foglalkozni kell egy állatcsoportban. Utóbbi esetben a következetesen végzett állatjelölés (különböző problémákhoz eltérő színek, alakzatok használata, megfelelő testtájak jelölése) jelentősen megkönnyítheti a kezelő személyzet munkáját.