Debra 24 | társ- és haszonállataink jóllétéért

A takarmányhiány lehet akut és 100%-os, például ha hosszú ideig etetés nélkül szállítjuk az állatokat. A szállítás és drasztikus környezetváltozás jelentős stresszforrás egy vemhes állat számára, ezért az utolsó trimeszterben kerüljük.
Gyakoribb és súlyosabb problémákat okoz a vemhesség alatt a folyamatos és láthatóan korlátlan mennyiségű, ámde táplálóanyag- és energiahiányos takarmányozás.

Nagyon sok félreértés, tévhit veszi körül a kiskérődzők vemhesség alatti takarmányozását. Ezek hátterében gyakran a tejelő szarvasmarhákra vonatkozó kutatási eredményekből és a korábbi vemhességek, ellések során szerzett rossz tapasztalatokból levont, de nem feltétlen helytálló, vagy pontatlan következtetések állnak. A kiskérődzők vemhesség alatti takarmányozása persze nem éppen egy túlírt terület a szakirodalomban, önhittség is lenne bárkinek is azt állítania, ő aztán tudja a tuti takarmányreceptet, tekintve, hogy eleve két különböző fajról, ezen belül változatos fajtákról, tartásmódról (és -célról), helyileg változó takarmányozási lehetőségekről, változó és gyakran ismeretlen takarmányminőségről van szó (emelje fel a kezét, akinek van saját széna beltartalmi elemzése).

A vemhességi toxémia megelőzése miatt kicsit foglalkoznunk kell azzal az elterjedt tézissel, mely szerint a vemhes anyák táplálását vissza kell fogni, így ugyanis elkerülhető a túlzottan nagy testsúllyal születő utódok miatti nehézellés.

Ezzel az elvvel az a legnagyobb probléma, hogy túlságosan leegyszerűsíti a dolgokat és emiatt aztán ahány gazda, annyiféle értelmezés és reakció követi a zéró abraktól kezdve a csakazértis terülj, terülj asztalkámig. Az igazság valahol a végletek között van és hogy hol, annak egyvalaki a megmondhatója. Kitaláljuk?

Maga az állat! Külleme, testkondíciója, utódainak életereje, később a laktáció mindennél ékesebben elárulja nekünk, megfelelően takarmányozzuk-e.

Említettük, hogy a kiskérődzőket illetően még sok a feltárásra váró ismeretlen, annyi azonban már most is levonható a vemhességi toxémia kapcsán összegyűjtött sok (leginkább külföldi) tapasztalatból, hogy néhány irányelvünk azért legyen a kiskérődzők vemhesség alatti takarmányozásáról. Ezek az elvek röviden:

1. Az anyákat még a vemhesség előtt hozzuk fel (vagy koplaltassuk vissza) egy egészséges kondícióra. Ezalatt 2,5-3,5 közötti kondíciópont értendő a girhestől a gömböcig terjedő 5 pontos skálán.
   
2. Az első két trimeszterben folyamatosan tartsuk ezt a 3 pont körüli kondíciót, miközben az esetleg még fejős anyát elapasztjuk és szárazra állítjuk. Bárhogyan, bármivel is takarmányozunk, fókuszáljunk az állatra, annak kondícióváltozására és ha szükséges, reagáljunk rá. Az állat sokat mozogjon, legyen friss levegőn. Körmeit tegyük rendbe. Ha biztosított a jó minőségű szálastakarmány akkor általában nem szükséges abrakkiegészítés a második trimeszterben, de ez nem törvényszerű, van, ahol igenis kell adnunk valamennyi szemest, hogy tartani tudjuk a megfelelő kondíciót.
   
3. Ha a harmadik trimesztert a nagy utódoktól való félelmünkben 2 kondíciópontú, vagy soványabb állattal kezdjük meg, semmivel sem könnyítjük meg az ellést, sőt lehet, hogy az ellésig már el sem jut az állat. A magzatok nagyságát elsősorban és leginkább a hordozott genetika határozza meg. A magzati tápanyag és energia biztosítása továbbá mindig elsőbbséget élvez az anyaállat szervezetével szemben. Ha a nagy utódok miatt aggódunk, erre már akkor legyen eszünk, amikor a bakot, kost kiválasztjuk, illetve amikor előhasi anyáknál a tenyésztésbe vétel időpontjáról döntünk. A vemhes anyát és magzatát, magzatait éheztetni tilos! A koplaltatott anyát mi magunk taszítjuk ketózisba azáltal, hogy az elegendő élelem híján kénytelen a saját testét bontani a vehem számára - még ha közben ő maga belepusztul, akkor is. Ha az ellésig el is jut az éhező anya, ketózissal végigszenvedett vemhesség után magzatburok visszamaradással, méhgyulladással, tőgygyulladással, illetve csökkent tejtermeléssel számoljunk az ellést követően.
   
   Nagy utód nem feltétlen jelent nehéz ellést. Szűk medence, a magzat rossz fekvése is megnehezítheti az anya dolgát, mint ahogy az idejekorán, vagy az anya termetével, alkatával egyáltalán nem arányos méretű, fajtájú bakkal, kossal történő pároztatás. Számos esetben pedig a fel nem ismert vemhességi toxémia miatt az ellésre teljesen kimerült anya, illetve a fennálló hipokalcémia miatt nem kellő erélyű izomösszehúzódások vezetnek nehéz elléshez. Utóbbit egy kalcium injekcióval is orvosolhatjuk, előbbi elkerülése érdekében pedig bátran olvassunk tovább.
   
4. A ló másik oldala a harmadik trimeszterbe 4, vagy annál magasabb kondícióponttal bevitt állat. A vemhességi toxémia különösen súlyos és rosszul kezelhető esetei tartoznak ebbe a kategóriába, mégpedig azért, mert az anya már eleve egy elzsírosodott májjal kezd bele az erőt próbáló utolsó trimeszterbe. Különösen az idősebb, túlsúlyos, ikervemhes kecskék vannak óriási kockázatnak kitéve. Ne a harmadik trimeszterben kapjunk észbe, hogy az anya elhízott, ne akkor diétáztassunk, ezzel már egyrészt rég elkéstünk, másrészt katasztrófális következményekkel járhat, ha az elégtelen takarmánybevitel miatt tovább terheljük az állat már amúgy sem egészséges máját. B-vitaminok és májvédők rendkívül nagy szolgálatot tehetnek ezekben az esetekben. Vetélésre, császármetszés eshetőségére, illetve a laktáció során újból fellépő ketózisra sajnos fel kell készülnünk.
   
5. A tejelő szarvasmarhákkal és a közhiedelemmel ellentétben egy vemhes kiskérődző számára nem a laktáció és az azt megelőző napok, hanem maga az utolsó trimeszter és a vehem elképesztően gyors ütemű növekedése és fokozódó energiaigénye a legnagyobb teher. A napról-napra növekedő energiaigényt folyamatosan, kis lépésekben növelt abrakkiegészítéssel egy határig tudjuk ellensúlyozni, ebben az időszakban viszont ellenünk dolgozhat a csökkenő étvágy és a lappangó, szubklinikai hipokalcémia. Az utolsó trimeszterben járó kiskérődzők számára kiemelt jelentőségű a szálas takarmány minősége, az étvágy és jó kedély megőrzése és a máj védelme.
   

Számos körülmény vezethet ahhoz, ha egy állat bőséges kínálat mellett is éhezik. Néhány példa ezek közül:

1. Nincs étvágya, mert
   • jelentős stresszhatás érte (agresszió, erős zaj, átcsoportosítás, elkülönítés),
   • dehidratált,
   • beteg,
   • felborult a bendő egyensúlya,
   • hipokalcémiás.
     
2. A takarmány a szájáig sem jut el, mert
   • az állat sérült, fájdalommal jár elmennie az etetőig,
   • gyenge ahhoz, hogy felkeljen,
   • rosszul lát,
   • társai elverik a bálától, vályútól,
   • sokat válogat, miközben társai eleszik az abrakadagját.
     

A felsorolt problémákat mielőbb meg kell oldanunk, mert a csökkent takarmánybevitel eredményezte negatív energiamérleg miatt az állat a vemhességi toxémia felé sodródik. Stressz, vagy betegség miatt nem evő, utolsó trimeszteres állatokban néhány nap alatt súlyos kórformák alakulhatnak ki. Az utolsó trimeszter egyik legveszélyesebb betegsége a hipokalcémia, melynek rejtett, étvágycsökkenésben megnyilvánuló formája gyakran előzménye és kísérője a vemhességi toxémiának, akut formája pedig önmagában is gyors állapotromlást idézhet elő.

Hipokalcémiás anyát láthatunk ebben a szemléletes videóban. Juhok esetében gyakrabban fejlődik ki neurológiai tünetekkel járó hipokalcémia az utolsó trimeszterben, mint a kecskék esetén.

Figyeljük meg a következőket: az állat mozdulatlanul áll a támaszt és biztonságot jelentő kerítés közelében. Izmai finoman remegnek. Fontos tünet a tágult pupilla, melybe ha belevilágítanánk egy kis zseblámpával, csak lassan, vagy csak részben szűkülne össze.

A pupilla fényreflexét, azaz összeszűkülését figyeljük meg egyszer egy egészséges állaton, hogy később legyen viszonyítási alapunk. Takarjuk le először az állat szemét a kezünkkel, hogy kitáguljon a pupillája a sötétben, majd vegyük el a kezünket és a szemébe világítva figyeljük meg a pupillaszűkülés normál sebességét. Csak annyi ideig világítsunk az állat szemébe, ameddig feltétlenül szükséges (néhány másodperc).

A későbbiekben, ha kitágult pupillájú, finoman remegő anyát veszünk észre, kerítsünk egy zseblámpát és ha a pupilla a normálisnál lassabban szűkül, mielőbb hívjunk állatorvost. Kalcium-glükonát mellett glükóz infúzió is szükséges lehet, ha egyidejűleg vemhességi toxémia is fennáll. Utóbbit a cikk későbbi részében ismertetett módszerrel ellenőrizhetjük.

FELADAT: Mielőtt továbbolvasnánk, próbáljunk 2 okot megnevezni!

Adott tehát a vemhes anyánk, van is elég takarmány, melynek megfelelő a minősége, az állatot semmi nem korlátozza a hozzáférésben, étvágya is rendben, mégis gyengül és fogy. Mi állhat a háttérben? Meg kell találnunk a kiváltó okot, hogy megelőzzük a további éhezést és az ennek nyomán fellépő vemhességi toxémiát.

A vizsgálódást kezdjük az elején - mármint az állat elején. Lehet, hogy a szájüregben van a probléma, pl. a rossz fogazat miatt kipotyog minden az állat szájából?

Lehetséges az is, hogy a bendő nem működik optimálisan, pl. túl alacsony a bendő pH ahhoz, hogy megfelelő mennyiségű (és a glükóz előállításához nélkülözhetetlen) propionát keletkezzen, vagy túl kevés a propionsav előállításához szükséges kobalt. Ha a bendő mikroorganizmusai ki is tesznek magukért, B-vitaminok hiányában akadályozott lehet a glükóz képződése. Vagy lehet a máj nem működik száz százalékosan, például mert túlhizlaltuk az állatot, vagy mert mételyek gyengítik.

Más paraziták a tápanyagok felszívódását akadályozhatják az emésztőtraktusban, de ne feledkezzünk meg egyes patogén baktériumok elszaporodásáról sem. Rendben van az állat ürüléke?

Nézzünk az állat alá is. Ugye nem felejtettünk el elapasztani a második trimeszterre?

Gondoljuk át azt is, a vehem növekvő energiaigénye mellett figyelembe vettük pl. az elmúlt hetek hűvösebb időjárását? Nem ázik az állat, biztosított a száraz alom? Lehet, hogy a testhőmérséklet fenntartására megy el sok energia.

Ropogós hóban | Fotó: east of billings

Ha az anya jön-megy, eszeget, ámde nagyon gyanús nekünk, valahogy nem önmaga, akkor fussunk át gondolatban a diagnózis résznél leírt egyéb eshetőségeken (pl. az abrak elutasítása, vagy abból a zab kiválogatása jelezhet szubklinikai hipokalcémiát is). Lehetséges az is, hogy az állatot komoly stresszhatás érte - járjunk utána. A negatív teszt okán persze ne dobjuk félre a vemhességi toxémia eshetőségét sem, tartsuk észben, hogy megvannak ennek a kis pisipapírnak is a maga korlátai.

Ha az állat még aktív és élénk, eszik és ürít, legyen gondunk rá, hogy a legjobb minőségű szénából kapjon és fokozatosan emeljük meg a szemestakarmány adagját (de a korábbihoz képest maximum csak 10-15%-kal) a napi bevitelben. Figyelem, fokozatosan, ésszel, tehát nem máról-holnapra és lehetőleg ne a kukorica mennyiségét növeljük, mert az emelt szénhidráttal párhuzamosan megfelelő mennyiségű emelt fehérjét is biztosítanunk kell. Ami azt illeti, a búzaadag növelése sem a legjobb választás. Vegyük fontolóra inkább a zab, az árpa és a napraforgó részarányának növelését. Jó hatású ebben a szakaszban a bendővédett kolin és niacinkiegészítés is, illetve a B-vitamin komplex.

Tipp: Ha nincs otthon B-komplex, keresgéljünk tovább az elsősegélyládánkban, hátha találunk (na mit?) egy tasak Ruminogént! Kobalt, mangán, B₁₂, és kalcium-propionát tartalma révén segíthet csökkenteni a zsírmobilizációt, de csak ha közben az abrak növelésén is elkezdünk dolgozni (hogy az állat ne a saját zsírját egye).

Ha az anya jelentős túlsúllyal kezdte meg a harmadik trimesztert, mert a vemhesség elején-közepén elkényeztettük, semmiképpen ne kezdjük pont most koplaltani, mert zsírba fojtjuk a máját és túlvilágra küldjük az állatot a magzataival együtt. Zsírosabb anyák eddig megszokott abrakadagja mellé próbáljunk bendővédett cukrot szerezni, vagy ha van rá mód, propilén-glikol és nátrium-propionát alapú készítményeket, B-vitaminokat és bendővédett májvédőket kaphatnak a májműködés támogatására. Ha van rá mód, esetükben ellenőrizzük a vércukorszintet is. Ha ez magas, a napi abrakot inkább két részletben adjuk és próbáljunk mindig azonos időpontban etetni.

Ha még sok időnk van ellésig, azaz 3-4 hét, bélsárvizsgálatot és féreghajtást is megfontolhatunk, hátha a felszívódás akadályozott. A vemhesség utolsó két hetében már ne féreghajtsunk! Fussuk át továbbá a cikk elején írtakat (mi vezethet egy vemhes anya éhezéséhez). Lehet, hogy elsiklottunk valami felett.

Mérsékelt ketózisban lévő állat vizeletét naponta teszteljük! Ha a helyzet az erőfeszítéseink ellenére sem javul, esetleg tovább romlik, lásd a következő pontot. Magát elhagyó, sokat fekvő, aluszékony anya esetében már közepes ketózisnál is ugorjunk a következő pontra!

Az állat nagy veszélyben van, ezért feltétlenül vegyük fel a kapcsolatot egy állatorvossal, mert szükség lesz a segítségére. Tipikusan ez az a helyzet, amikor pusztán az abrakadag növelésével már nem érünk el célt: vagy mert az állat étvágytalan, vagy mert nem maradt a takarmánybeállításra időnk. A legtöbb állat ebben a fázisban már idegrendszeri tüneteket mutat, vagy annyit fekszik erőtlenségében, hogy hamarosan más gondjaink is lesznek (vagy már vannak) a vemhességi toxémia mellett.

Mit tehetünk még, amíg megérkezik az állatorvos?
Mielőtt pánikba esnénk, vagy rögtön a cukros vízhez nyúlnánk, stop!
Gondoljuk végig higgadtan!

A.) Az állat magánál van, fejét megtartja, tud nyelni, képes magától inni, vagy megenni bármit is (kedvenc csemegéjét például), bendője még működik?

Vegyük elő az elsősegély készletből (vagy ahova tettük) azt a szájon át adható, propilén-glikolt és nátrium-propionátot tartalmazó készítményt (pl. AlveKet, Betacetam), melyet direkt erre az esetre tartogattunk. A propilén-glikol és a nátrium-propionát azonnali energiaforrást biztosítanak a kecske szervezete számára a testzsír további bontásának és a máj zsírosodásának megakadályozása érdekében anélkül, hogy közben kedvezőtlen irányba tolnák a bendő pH-ját. Utóbbi lényeges, mert amire a legkevésbé van szükségünk az állat jelen állapotában az egy bendőacidózis a ketózis tetejébe.

Sajnos a ketózis kezelésére leginkább alkalmas propilén-glikol alapú termékek hazánkban csak néhány állatpatika kínálatában találhatók meg, nem úgy, mint pl. az Amerikai Egyesült Államokban, ahol a propilén-glikol olyannyira hétköznapi készítménynek számít, hogy bármelyik gazdaboltban megvásárolható. Ilyen készítmény beszerzése tehát jelenleg akár napokba is telhet. Emiatt javasolt legalább 1-2 állat kezelésére elegendő mennyiséget időben betárolni, főleg akkor, ha a településen az állatorvosi ellátás nem minden nap elérhető.

A hazánkban kapható, propilén-glikolt és nátrium-propionátot tartalmazó készítmények egyébként sok más hasznos, a bendő és a máj működését támogató összetevőt is tartalmaznak. Ilyenek például a kolin, a niacin és a B12-vitamin. Alkalmazás előtt figyelmesen olvassuk végig a készítmény tájékoztatóját, hogy ne a ketózis megelőzésére vonatkozó (profilaktikus), kis adagot adjuk, hanem a ketózis kezelési adagjával számoljunk. 4-5-szörös is lehet a kétféle dózis között a különbség! Szükség esetén kérjünk adagolási ajánlást az állatorvosunktól.

Az említett, többkomponensű készítmények összeállításakor általában törekednek arra, hogy a (bendőflórára szupresszív) propilén-glikol (és glicerin) étvágycsökkentő hatását kompenzálják, de ettől függetlenül is szükség lehet további B-vitamin kiegészítésre. Az állatorvos megfontolhat továbbá támogató kezelést 5%-os glükóz infúzió formájában, elektrolitpótlást dehidratáltság, kalcium-glükonát infúziót pedig hipokalcémia jeleit mutató állatok esetében.

Természetesen, ha más választásunk nincs, adjunk cukros vizet az állatnak, de ha kéznél vannak az említett (és biztonságosabb) propilén-glikolos készítmények, vagy egy zsák alján találunk még bendővédett cukrot, vagy épp arra jár egy állatorvos egy 5%-os infúzióval – inkább ezeket a bendőkímélő energiapótló lehetőségeket részesítsük előnyben. Bármelyiket alkalmazzuk, tartsuk észben, hogy mindez csak tűzoltás, időnyerés, az alapproblémát (éhezés, zsírbontás) nem oldja meg. Elsődleges célunk az legyen, hogy az anya mielőbb jó étvággyal, bőségesen és eleget egyen. Írjunk elő egészségügyi sétát, azaz kíméletesen, de jártassuk kicsit az anyát. Legyen időnként friss levegőn. Ne feküdjön állandóan, mert abból aztán semmi jó nem fog kisülni. Fussuk át a cikk elején írtakat is (mi vezethet egy vemhes anya éhezéséhez), nyomozzunk, vizsgálódjunk, miként jutottunk idáig.

A vizeletet naponta teszteljük, hogy lássuk, elértünk-e javulást. Ha igen, a továbbiakban kövessük a mérsékelt ketózisnál írtakat.

Ha napokon belül esedékes az ellés, az anya állapotától függően az állatorvos az ellés megindítása mellett is dönthet (de lehet, hogy kénytelen lesz császármetszést végezni). A ketózis ettől persze nem szűnik meg egy csapásra, de a vehemtől megszabaduló anyát könnyebben stabilizálhatjuk. Az anya megerősödéséig az újszülöttek mesterséges táplálására is készüljünk fel.

Ha az ellésig még sok nap van hátra és az anya állapota nem javul, vagy romlik; vagy ha a magzat vélhetően már nincs életben, az állatorvos dönthet a vemhesség megszakításáról.

B.) Előrehaladott vemhességi toxémia esetén, ha az anya már nem kel fel és zavart állapotban van, akkor sürgős állatorvosi segítségre lesz szükségünk.

Sajnos ebben a fázisban már veszteségekkel is számolnunk kell, ezért ne hagyjuk, hogy idáig fajuljanak a dolgok!

Az állatot ne etessük, itassuk ebben az állapotában az állatorvos jóváhagyása nélkül, mert félrenyelhet! Kis adagokban tehetünk az ajkai alá mézet. Biztosítsunk neki minél nagyobb nyugalmat és komfortot az állatorvos érkezéséig. (Száraz alom legyen alatta, ha hideg van, takarjuk be.)

Ha nagyon szerencsések vagyunk és időben kiér az állatorvos, az ilyenkor szokásos glükóz infúzió még segíthet a bajban. Ha van remény a javulásra, azt a glükóz infúzió után legkésőbb fél-egy órán belül látni fogjuk. Túlságosan ekkor se örömködjünk, mert innen még hosszú út vezet odáig, hogy a magához térő vemhes anyát stabilizáljuk, majd kivezessük a ketózisból és az egyéb problémákból. Ha az anya újra képes inni, nyelni, ugorjunk a nem síró kecskéhez az A.) pontra és kövessük az ott leírtakat.

A glükóz infúzió nem csodaszer és önmagában nem is elegendő, ha az anya nem csak hipoglikémiás, hanem mondjuk hipokalcémiás is, vagy ha a vemhességi toxémia mellett pl. a folyamatos cukoritatás miatt kialakult egy polioencephalomalacia, vagy az enterotoxémia. A bajt tetézi, ha a magzatok időközben elhaltak és a méhben bomlásnak indultak.
Ide kívánkozik újfent az a figyelmeztetés, hogy a vemhességi toxémiás esetek egy részében a vércukorszint a normálisnál magasabb lehet (erre főleg az elhízott állatok kezelésekor gondoljunk), illetve felszökő vércukorszint előfordulhat a vemhességi toxémia utolsó stádiumában. Tömény glükózinfúziós oldat használata előtt számoljunk háromig és a biztonság kedvéért végezzünk el egy gyors vércukormérést.

Előfordulhat, hogy az anyát ugyan már nem lehet megmenteni, de a vemhesség annyira előrehaladott, hogy az ellésig csak pár nap lenne hátra. Ilyenkor, ha a magzatok még élnek, az állatorvos azokat világra segítheti. Ha ilyen helyzetben vagyunk, gondolkodjunk előre és az anyát (kíméletesen!) vigyük világos, vagy jól megvilágítható, de a kellő komfortot biztosító helyre, ahol szükség esetén a császármetszés elvégezhető. Kézmosási lehetőségről, tiszta kéztörlőkről gondoskodjunk és tegyünk előkészületeket a koraszülöttek fogadására.

Sürgősségi császármetszés egy holland pajtában. | Fotó: Annette Hagemeijer

A vemhességi toxémia előrehaladott eseteinek kezelése nehéz és sajnos gyakran kudarcba fullad, ami lelkileg is megviseli az állat gondozóit, gazdáját és bizony, az állatorvost is. Igen, mondani könnyű, de mégis nagyon fontos ilyen esetben, hogy ne a veszteség töltse ki a gondolatainkat. Összpontosítsunk a többi anyára és a további tragikus esetek megelőzésére.