Trombitája, víg ormánya

Szerző: Debra 24 | Dátum: 2017. május 14. 19:38

Ideje a karikát elfelejteni.
Kép: readtiger.com

A türelmetlen Olvasó számára előrebocsátjuk, hogy már a 32/1999. (III. 31.) FVM rendelet is egyértelműen kimondja, hogy orrkarika behelyezése CSAK szabadtartásos rendszer alkalmazása esetén (a természeti környezet védelmében) engedélyezett. Az Európai Unió Tanácsának a sertések védelmére vonatkozó minimumkövetelmények megállapításáról szóló 2008/120/EK irányelve szintén megfogalmazza ezt. Az orrkarikázás tehát nem az állattartó belátására és jóérzésére van bízva, nem végezhető rutinból, nem végezhető emberi tulajdon (gyenge ólfal, kerítés, virágoskert) védelme okán, sem takarmányozási, vagy tartáshibákból eredő viselkedés büntetésére. Az orrkarikázás nem szolgál sem gyógyászati, sem diagnosztikai, sem azonosítási célokat, ellenben az állat érzékeny részének károsodásához vezet. Nem véletlen hát a törvény szigora, amikor ezt az eljárást csak speciális esetben hagyja jóvá.

100 db-os sertés orrkarika csomag egy hazai webáruház ajánlatában (2017). Miért? Kinek?
100 db-os sertés orrkarika csomag egy hazai webáruház ajánlatában (2017). Miért? Kinek?

Aki a jogszabályok mögött húzódó miértekre is kíváncsi, készítsen teát, kávét a keze ügyébe és maradjon velünk, alaposan körbejárjuk a témát!

A sertés orráról

Trombitája, víg ormánya földet túrja – mondja a dalocska, a szakmában azonban sertések esetén orrkorongnak (túrókarima, rostrum) nevezzük az orrnyílások körüli, a felső ajakkal összenőtt, elcsontosodott porcos képletet. Ez az orrkorong olyasfajta jelentőséggel bír egy sertés életében, mint amilyen a kéz az ember számára. A gyenge látású sertés gyakorlatilag minden lényegesebb dolgot az orrával vizsgál meg, ezért a behelyezett karika okozta fájdalom nagyban rontja az állat környezetmegismerési lehetőségeit és társas kapcsolatait is. De nem csak ez a probléma.

Egy kutatásban (1.) karikázott sertések táplálékfelvételét vizsgálták és azt találták, hogy azok már szilárd felületről is nehezebben veszik fel a táplálékot (főleg, ha az kisebb méretű) és egyértelmű hátrányban vannak nem karikázott társaikkal szemben, ha a táplálékért túrni is kell. Legeltetés esetén tehát a karikázás nyilvánvalóan visszaveti az állomány gyarapodását.

Az orrkarikázás ellen szól az is, hogy a turkálást kiváltó ingerek gyakran erősebbek a karika okozta fájdalomnál, az állat fájdalommal szemben próbálja vele született ösztöneit követni, ez viszont állandó stresszt és ingerültséget okoz.

Az orrkarikázás történetileg a zárt tartással párhuzamosan jelent meg. A sertések orrukkal gyakran szétbontották az ólak gyenge falát, a kerítéseket és összetúrták az udvar vagy legelő talaját. A gazdák – anélkül, hogy ennek okait keresték, vagy szüntették volna meg –, egészen egyszerűen megbüntették az állatokat „helytelen viselkedésükért”. Az eljárás tehát egyfajta reakció volt az állattartók részéről, a karikázásnak azonban – a történetiség és a szokások ellenére – soha nem volt semmilyen szakmai létjogosultsága.

Cirógatás koca módra.
Cirógatás koca módra.
Kép: National Geographic

De miért túr a sertés?

1.) Éhes, táplálékot keres

Hajlamosak vagyunk megfeledkezni róla, hogy a sertés őse a vaddisznó, melynek étrendje nem csak letépkedhető növényi hajtásokból áll. Ez a mindenevő állat a nagyobb energiatartalmú táplálék java részét (férgek, rovarlárvák, gumók, gyökerek) a talajból veszi fel. Nem véletlen, hogy a háziasított sertést a faj igényeihez igazítva évszázadokig legeltetve tartották, legelő gyanánt pedig tipikusan a könnyen turkálható területeket jelölték ki.

Ilyen területek voltak például a vízjárta rétek. A feljegyzések szerint a Csepel-sziget egykor a királyi kanászok telephelye, a Duna több száz szigete ugyancsak a sertéstenyésztés hazája volt. A kondákat – kifejezetten a föld áttúrásának céljából - az ugarra is ráhajtották, mert megfigyelték, hogy az állatok „a földi kukatzokat, gilisztákat, egereket, csigákat és más ártalmas rovarokat kipusztítják, és a’ földet sok eke által ki nem irtható dudvától megtisztítják.” (2.) E tapasztalatokat követve ökológiai gazdálkodásban napjainkban is előszeretettel hajtanak sertést gyümölcsfák közé, veteményesben pedig a vetést megelőzően, vagy betakarítás után tesznek jó szolgálatot a területet tisztító és trágyázó állatok. Szintén a turkálásos táplálékkeresésre alapozták elődeink az extenzív sertéstenyésztés másik jellegzetes tartásmódját, az erdei legeltetést és makkoltatást, mely az erre alkalmas területeken már az Árpád-korban bevett gyakorlat volt.

Bár a kukorica már a 17. század közepén megjelent a Kárpát-medence népeinél, a 18–19. századig a legeltetés és a takarmányozás jobbára a természetes takarmányforrásokra, nevezetesen a vizes-lápos legelőkre és a makktermő erdőkre támaszkodott. (3.)

A sertés az etetésre alapozott zárt tartásban ma is ösztönösen turkálni próbál, ha éhes, illetve ha a rendelkezésére álló terület túrhatatlan, a közelben pedig dús a vegetáció, végszükségben megpróbál kitörni az ólból. Ezen a karikázás nem segít, mivel a kiváltó okot, az elégtelen takarmányozást és az éhséget nem szünteti meg.

2.) Mikroelemekre van szüksége

A természetes környezetben tartott sertések táplálékbázisa jóval változatosabb, mint a takarmányozásra alapozott zárt tartásban, ráadásul a szabadban legelésző állat számos mikroelemet közvetlenül a talajból is felvehet. Ez utóbbi olyannyira kézenfekvő megoldás, hogy a túrást soha nem tanult malacok vashiány esetén ösztönüket követve még a betonozott padlót is megpróbálják túrni-nyalogatni. Fontos tudnivaló, hogy a hagyományos háztáji tartás kis kifutója nem alkalmas mikroelem pótlásra, akkor sem, ha földes. A legkritikusabb mikroelem, a vas jelentőségéről és biztosításának lehetőségeiről itt írtunk.

3.) Melege van

A sertés nem tud izzadni, ezért a nyári melegben - teljesen érthető módon – tócsát, vagy turkálással nedvesebb talajréteget keres, hogy belehemperedve hűtse magát. A rátapadt sár nemcsak hűsíti és a fájdalmas kiszáradástól óvja a bőrét, hanem védi a rovarok csípéseitől és az élősködőktől is. Itt jegyezzük meg, hogy az ürülékében fetrengő disznó súlyos tartási hibát jelez: az állatnak nincs más hűlési lehetősége és/vagy elegendő helye sem, hogy trágyázó és pihenő helyét elkülönítse. Talán nem kell külön kihangsúlyoznunk, hogy a túrás ellen betett orrkarika nem fogja megvédeni az állatot sem a hősokktól, sem a rühatkáktól és kánikulai napokon egyébként sem erős visszatartó erő.

Hőszabályozás és bőrvédelem. A sár nem kosz!
Hőszabályozás és bőrvédelem. A sár nem kosz!
Kép: Timber Creek Farm

4.) Fészket készítene

A háziasítás során sem veszett el a koca azon késztetése, hogy mihelyst az ellés óráját közeledni érzi, fészket készítsen a leendő utódok számára. Fészek alatt kissé kimélyített talajt kell értenünk, melyet az anyaálllat a közelben fellelhető puhább növényi hajtásokkal bélel ki. Maga a mozdulatsor mélyen ösztönös, azaz a koca zárt tartásban, szilárd padozaton is kapar a mellső lábaival, túrja a padlót, az ól falát, majd a kiválasztott helyre némi almot tuszkol az orrával. Amennyiben nincs alomanyag, kissé kényszeresen a levegőt „igazgatja”. Aki egy ilyen jelenet miatt adná fejét karikázásra az ólfal védelmében, az inkább ne tartson disznót.

5.) Unatkozik, ingerszegény a környezete

A sertés az intelligensebb fajok közé tartozik, sajátossága az exploratív, azaz kereső-kutató, feltáró viselkedésforma. A környezet megismerésére, vizsgálatára erős késztetést érez, szabadtartásban gyakorlatilag fél életét ezzel a tevékenységgel tölti (4.). Látása gyenge, ezért exploratív szükségletét elsősorban turkálással, szaglással és ízleléssel elégíti ki. Ingerszegény környezetben unatkozni kezd, így hamar nemkívánatos elfoglaltságot találhat magának (ólfal bontás, szökési próbálkozás, kannibalizmus stb.).

A 2008/120/EK irányelv külön kiemeli, hogy a sertéseknek javára válik a fürkésző magatartásuknak megfelelő környezet, illetve az 1998/58/EK irányelven túlmutatóan előírja, hogy a „sertéseknek hozzá kell férniük a fürkésző és manipulációs tevékenységekhez szükséges, elegendő mennyiségű, a sertések egészségére nem ártalmas anyaghoz, mint szalmához, szénához, fához, fűrészporhoz, gombakomposzthoz, tőzeghez, illetve ezek keverékéhez”.

A nemkívánatos módon viselkedő sertést tehát nem büntetjük, nem karikázzuk, hanem a tartási körülményeken javítunk, azaz ebben az esetben megfelelő mederbe irányítjuk az állat figyelmét. Erre alkalmas lehet egy turkálásra-játékra alkalmas szalmabála, a zöldhulladék, vagy akár pár lapát kerti föld is (utóbbinak a mikroelem pótlásában is nagy szerepe van).

1. Horrell, I., A’Ness, P., Edwards, S. A., Riddoch, I. (2000): Nose-rings influence feeding efficiency in pigs. In Animal Science, Vol. 71/2, pp. 259-264.

2. Gazdasági tanácsadás (1855). In A Magyar Gazda 1855. évf. (V. 443)

3. Szabadfalvi, J (1991): A sertés Magyarországon. Ethnica Kiadás, Debrecen

4. Stolba, A., Wood-Gush, D. G. M. (1984): The identification of behavioural key features and their incorporation into a housing design for pigs. Ann. Rech. Vet 15, pp. 287-298.


További disznóságok

 CIKK   4 hely, ahonnan ne gyűjts zöldet az állataidnak

 CIKK   Trombitája, víg ormánya

 CIKK   Vasegészség