Tyúkok a zimankóban

Szemlélődő tyúkok egy téli álmát alvó cseresznyefán.
Szemlélődő tyúkok egy téli álmát alvó cseresznyefán.
Kép: Sigi Tischler / EPA

Elöljáróban le kell szögeznünk – legyen nyár, vagy tél –, hogy a tyúkoknak sem házra, sem udvarra nincs szükségük. Számunkra fontos, hogy állataink az általunk meghatározott területen maradjanak, tojásaikat lehetőleg naponta ugyanoda rakják, továbbá természetesen ily módon szeretnénk korlátozni, hogy húsukhoz, tojásukhoz (a remélt javakhoz), takarmányukhoz (befektetésünkhöz) ki és ki/mi nem férhet hozzá. E korlátozással azonban felelősség is jár: nekünk kell gondoskodnunk élelemről, ivóvízről, ragadozók elleni menedékről, társaságról, szórakozási lehetőségekről… vagyis minden olyan dologról, amit egy, a maga természetes közegében élő madár maga is megtalál. A nagy gondoskodásban hajlamosak vagyunk aztán arra, hogy tyúkjainkra, mint holmi gyámoltalan lényekre tekintsünk.
Pedig a tyúkok – különösen a szabadtartásra alkalmas fajták – meglehetősen stramm jószágok.

S hogy fáznak-e télen?

Amikor a tyúkok téli tartásáról beszélünk, kicsit felejtsük el, mit gondolunk mi, emberek, a télről. Egyfelől így nem verjük magunkat felesleges költségekbe, másfelől pedig nem követjük el azokat a tipikus hibákat, amik alapvetően az emberközpontú megközelítésből erednek.
Ha a tyúknak, mint madárnak az igényeiből indulunk ki, nem meglepő módon ugyanoda lyukadunk ki, mintha tetszőleges más, nálunk áttelelő faj állna vizsgálódásunk középpontjában.
A madarak melegvérű állatok, testhőmérsékletüket adott határokon belül függetleníteni tudják a külső hőmérséklettől, ennek azonban két alapvető feltétele van:

  1. ép, egészséges tollazat a test hőszigeteléséhez
  2. elegendő táplálék felvétele az állandó testhőmérséklet biztosításához
    Könnyen beláthatjuk, hogy télen ez utóbbi tényezőnek komoly korlátai vannak. Emiatt élnek a madarak olyan – a hőveszteség csökkentését szolgáló – energiatakarékos stratégiákkal, mint:
  3. fajtársak segítsége és/vagy száraz, szélvédett menedék keresése


Tyúktartóként praktikusan e három tényező köré csoportosíthatók téli teendőink. Lássuk hát őket részletesebben.

1. A tollazat védelme

A kifejlett baromfi tollazata testhez simulva is remek hőszigetelő, felborzolva pedig tovább csökkenti a hőleadást. A hiányos tollazatú példányok légzőapparátusa és béltraktusa ellenben könnyen megbetegedhet. (A sérült tollazatú példányt – különösen, ha fajtársai verik, vagy ha betegségre gyanakszunk – feltétlenül különítsük el és biztosítsunk számára egy melegebb vackot! Szükség esetén adhatunk rá kabátot. :))

Hogyan segíthetjük tyúkjainkat egészséges tollazatuk megőrzésében?

Előzzük meg az élősködők és kórokozók okozta bőrbetegségeket

  • porfürdő és napozási lehetőség biztosításával
  • az ól rendszeres tisztításával, fertőtlenítésével.


Tegyünk a tollcsipkedés ellen

  • fehérjében gazdag táplálék biztosításával
  • unaloműző lehetőségekkel.


A fellógatott zöldtakarmány csipkedése önmagában is remek elfoglaltság, magasabbra emelve pedig mozgásban tartja a tyúkokat.
A fellógatott zöldtakarmány csipkedése önmagában is remek elfoglaltság, magasabbra emelve pedig mozgásban tartja a tyúkokat.
Kép: Community Chikens

Segítsük a tollfejlődést

  • metionint (túró, főtt bab, csíráztatott köles) és
  • linolsavat tartalmazó táplálék (lenmagdara, napraforgómagdara) biztosításával.

2. Energiadús takarmány

Alacsony környezeti hőmérséklet esetén a hőleadással járó energiaveszteségét az állat növekvő takarmányfelvétellel igyekszik pótolni. Téli hónapokban magasabb napi adagokkal számoljunk és emeljük meg a magas szénhidráttartalmú összetevők (pl. kukorica) mennyiségét. Legyünk tekintettel a nappalok rövidülésére és ügyeljünk rá, hogy a hosszú, hideg éjjeleket a pihenő állatok jóllakva töltsék el.

Hiába azonban a bőséges takarmány, ha tyúkjaink kedvetlenek, étvágytalanok. Hidegben se zárjuk rájuk az ólat, hadd tegyenek-vegyenek odakinn napközben kedvük szerint. A mozgás és a friss levegő jó hatással van az állatok közérzetére és az anyagcserére, a napsütés pedig elősegíti néhány vitamin képződését.

Lehetőség szerint télen is a kifutó területén etessünk. Amennyiben erre nincs lehetőség, vagy annyira hideg van, hogy a tyúkjaink nem mozdulnak ki az ólból, ügyeljünk rá, hogy alvóhelyükön ne maradjon benn éjszakára maradék. Tyúkjaink számára szükségtelen, a rágcsálók azonban könnyen beszoknak.

A tyúkok nem vesznek fel elegendő mennyiségű táplálékot, ha szomjasak. Fagypont alatti külső hőmérsékletnél fokozottabban figyeljünk az ivóvíz biztosítására, de e téren se essünk túlzásokba. Hiába büszkélkedünk pazar temperáló berendezéssel, ha az itatóedényben több napos és takarmánymaradványos a víz. A vízcsere mellett az itatóedényt télen is rendszeresen fertőtlenítsük.

3. Száraz, szélvédett ól

Számos kép kering az interneten téliesített tyúkólakról, ezeknek sajnos nem elhanyagolható százaléka a legnagyobb jószándék ellenére is egészségtelen és/vagy tűzveszélyes. Mire figyeljünk? Mint mindig: tyúkjaink alapvető igényeire.

Aki látott már régi parasztházhoz tapasztott ólakat, tudhatja, hogy eleink ezt a kérdést roppant praktikusan közelítették meg. Lássuk, mik a hagyományos tyúkól legfőbb jellemzői:

  • egyszerű, sima, fertőtleníthető (meszelhető) falfelületek
  • könnyen tisztítható, fertőtleníthető, nem felmaródó padozat
  • lekerekített ülőlécek (a természetben megfeleltethetők egy fa ágainak)
  • szalmával bélelt tojásrakó láda
  • alacsony belmagasság
  • léces ajtó, fali szellőzők
  • fedett előtér


Ezeket a jellemzőket ne stílusjegyeknek tekintsük, hanem útmutatónak. Különösképpen tartsuk szem előtt a következőket.

Szellőzés, szellőzés, szellőzés.

A hideg időszakban lényegesen több időt töltenek a tyúkok az ólban, mint egyébként, különösen, ha enni-inni is bejárnak. Az ól levegője hamarabb elhasználódik, csökken az oxigén mennyisége és nő benn a páratartalom. A gyakori benntartózkodás és a megemelt takarmányadag miatt több trágya keletkezik, így nő az abból felszabaduló ammónia mennyisége is.
Egy féltőn körbeborított, de lefojtott légáramlású ólban egyetlen hideg éjszaka elég ahhoz, hogy másnap reggelre dőljön a bűz és csurogjon a lecsapódott pára a felületeken. A magas páratartalmú hideg levegő és az ammónia együttes eredője: meghűlt, taknyos, krákogó állomány, esetleg bélhurut.
Az ól megfelelő, huzatmentes szellőzése, tiszta levegője sokkal fontosabb tyúkjaink egészségének megőrzése szempontjából, mint annak hőmérséklete.

Tiszta, szélvédett menedék. Figyeljünk a páratartalomra!
Tiszta, szélvédett menedék. Figyeljünk a páratartalomra!
Kép: eHow

Higiénia

Az élősködők és patogén kórokozók elleni védelem, illetve a napi praktikum is azt diktálja, hogy a tyúkól belső felületei simák, résmentesek, nedvességnek ellenállóak és könnyen fertőtleníthetőek legyenek, esztétikai okokból azonban gyakorta éppen ezeket a magasabb minőségű felületeket találjuk kívül. Számos betegség, fertőzés alapvető – és gyakran rossz ólkonstrukcióból eredő – higiéniai hiányosságokra vezethető vissza. Ha egy ólat körülményes takarítani, azt alighanem soha nem is takarítják rendesen.

Fűtsünk-e télen?

Amennyiben nem folyamatos zárt tartásról van szó, a fűtéssel könnyen lehet, hogy többet ártunk, mint használunk. Akár 30 fokos különbség is felléphet az ól és a kifutó hőmérséklete között. Amennyiben mégis felszerelünk egy infralámpát, rendszeresen távolítsuk el a rárakódó port és ne használjuk folyamatosan, mert tűzveszélyessé válhat.

Világítsunk-e?

Köztudott, hogy a tojástermelés szoros összefüggésben áll a megvilágított órák számával. Tyúkjaink azonban megérdemelnek egy kis téli pihenőt. Ha mégis világítunk, azt a kora reggeli órákban tegyük. Az esti lámpaoltás utáni váratlan sötétségben az éppen padlón tartózkodó állatok nehezebben keresnek megfelelő alvóhelyet és többnyire a földön töltik az éjszakát.

Tyúkok mellényben